Klasszikus kötetünk ingyenesen letölthető
Ady Endre (1877-1919)
1877-ben született Érmindszenten. 1888 őszén a nagykárolyi piarista gimnázium első osztályába íratták be, s az alsó négy osztályt ebben a katolikus iskolában végezte el. 1892 szeptemberében Zilahon, a Wesselényi Miklós Református Kollégiumban folytatta gimnáziumi tanulmányait. Versekben vallotta meg ragaszkodását iskolájához s tanáraihoz. A család úgy döntött, hogy a nagy fiú jogász lesz. Ady tehát 1896 őszén beiratkozott a debreceni jogakadémiára. Erősen hatott rá a maga korában híres filozófus Friedrich Nietzsche. A századvég magyar írói a lázadót látták benne, Adyt is elsősorban a régi ítéleteket romboló gesztusával s a felsőbbrendű ember jogait hirdető tanításával ragadta meg. 1899 júliusában Debrecenben jelent meg legelső verseskötete Versek címmel. Nagy hatással volt rá a polgári radikalizmus politikai programja, mely harcot hirdetett a magyarság kulturális és szociális elmaradottsága ellen, s céljai között szerepelt az addig uralkodó osztályok hatalmának megtörése s a munkásság és a parasztság gazdasági és műveltségbeli felemelése.
1905 januárjában jött haza Budapestre, ahol állás várta a Budapesti Naplónál. Adyt költeményei miatt eddig is ellenséges figyelem vette körül, de a támadások pergőtüzébe akkor került, amikor 1906 februárjában megjelent harmadik verseskötete, az Új versek. Ez a könyv korszakzáró és korszaknyitó volt a magyar irodalom történetében. Ez az alkotás költői magatartás és látásmód tekintetében egészen más volt, mint amit az emberek megszoktak. Nemcsak a maradi műveletlenséget ostorozó hang jelentett kihívást, hanem az a gőgös, arisztokratikus önszemlélet is, mely őt különb magyarnak és nagyobb költőnek tüntette fel mindenki másnál. Kíméletlen harc indult ellene, de voltak olyanok is akik mellé álltak, mert megérezték költészetének meghökkentően új jellegét. Az igaztalan vádaskodások egyenlőre meggyűlöltették vele Magyarországot és 1906 júniusában Párizsba menekült. 1907 nyarán érkezett vissza, s itthon anyagi, megélhetési problémái támadtak. Elszigeteltségét az 1908. január 1-én megindult Nyugat enyhítette, melynek haláláig főmunkatársa volt. 1904-1911 között hétszer járt Párizsban, de Lédával itthon is találkozott. Ezek a Párizsi tartózkodások egyre rövidültek, s a Léda-szerelem kezdett lassan kihűlni. 1914-ig évente jelentek meg kötetei, s ekkor már a népszerűség és siker is mellé szegődött. 1908-ban adta ki Az Illés szekerén című könyvét, melyben új témaként jelentkeztek az istenes és a forradalmi költemények.
A Lédával való áldatlan viszony formálisan 1912 áprilisában szakadt meg. Pár nap múlva ezután született meg az Elbocsátó, szép üzenet, ez a kegyetlen, igazságtalan és gyilkosan gőgös vers. Lédával való szakítás első hírére valósággal ostrom alá vették azok a nők, akik minden híres emberbe bele szoktak habarodni. Az átlagos levélírók között azonban feltűnt egy fiatal 16 éves kislány, aki egészen más hangon közeledett a költőhöz. A levelek éveken át jöttek. A kezdetben rokoni hang egyre bensőségesebb, szerelmesebb lett. Berta levelei mindig azzal a refrénszerű vissza visszatérő türelmetlen sürgetéssel záródtak, hogy tegyen már végre egy rokoni látogatást, keresse fel unokahúgát Csucsán. 1915-ben megtartották az esküvőt. A két idegember közötti házasság nem lehetett boldog, egy ideig mégis csak védelmet jelentett e kései szerelem. Erről a megnyugvásról vallanak a Csinszka versek, amelyekben a nyoma sem fedezhető fel a későbbi megromlott és kibírhatatlanná vált házaséletnek. Az új kötet A halottak élén 1918-ban hagyta el a sajtót. A kimaradt versek csak a költő halála után jelenhettek meg, 1923-ban Az utolsó hajók címmel. December elején tüdőgyulladás támadta meg a költőt, 1919. januárjában halt meg. A nemzet halottjaként temették el a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokából.
Forrás: A magyar irodalom arcképcsarnoka
